Magyarország - Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 Partnerséget ép ítünk Európai Unió

Témakörök

Civilség „tanítása”: alatti bejegyzések
Fórum Információs Központ
Regionális Civil Központ Alapítvány

A civil szervezetek működési dokumentumai Magyarországon

Melyek a szervezetek létesítő és működési dokumentumai?

Alapszabály

Az egyesületek esetében a legfontosabb működési dokumentum az alapszabály. Az alapszabály a benne meghatározott célkitűzéseknek megfelelően biztosítja a szervezet demokratikus, önkormányzati elven alapuló működését, elősegíti a tagok jogainak és kötelességeinek érvényesülését. Az alapszabályában rendelkezni kell

az egyesület elnevezését, ha van a rövidített nevét is:

a székhelye:

a célját és tevékenységeit

Bõvebben...

Civil jog Szlovákiában – Jogi személyek társulása (záujmové združenie právnických osôb)

A polgári törvénykönyv értelmében (Zákon č. 40/1964 §20f-20j) a jogi személyek is alapíthatnak társulást saját érdekeik érvényesítésére vagy más célokra. Az ilyen szervezet a társulási törvény szellemében működik, de tagjai nem polgárok, hanem már szervezetek.

Az említett törvény nagyon lazán szabályozza a társulások működését, nem határozza meg a célokat sem. Ha ilyen jogi formában kívánunk szervezetet létrehozni, akkor csak arra kell vigyázni, hogy az alapító szerződésbe

Bõvebben...

Civil jog Szlovákiában – Jótékonysági alapok

A jótékonysági alap a másik formája a vagyontársításnak. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 147/1997 sz. a jótékonysági alapokról szóló törvénye (Zákon NR SR Z.z. o neinvestičných fondoch) foglalkozik velük. Csupán abban különbözik az alapítványoktól, hogy vagyonát csak pénz képezheti, valamint nincs alaptőkéje, vagy alsó határa a vagyonának. A törvény láthatóan az alapítványi forma alapján volt kidolgozva, sokban megegyezik azzal. Célja, küldetése ugyanazokra a területekre korlátozódik, mint az alapítványoknál.

Bõvebben...

Civil jog Szlovákiában – Alapítványok

Az alapítványok alapját nem személyek képezik, hanem egy "vagyoni alap", amely jogilag, a könyvelés szempontjából és gazdaságilag is el van választva a fenntartó szerv vagyonától. Tehát egy vagyonalapról van szó, mely közhasznú célokat szolgál. Hasonlóan, mint a társulás az alapítvány is önálló jogi személy, melynek tevékenységébe az állami szervek csak a törvény adta keretek között szólhatnak bele. Alapítványt fizikai és jogi személy is alapíthat, mégpedig ha több alapítóról

Bõvebben...

Az önkéntesség fejlesztése a V4 országaiban

Az önkéntesség fejlesztése a V4 országaiban

Önkéntesség fejlesztése a V4 országaiban - online tanulmány Önkéntesség fejlesztése a V4 országaiban - angol változat  

Esettanulmány – Nemzetközi partnerség

Előzmények

1999-ben a Fórum Információs Központ azért alakult meg, mert rádöbbentünk, hogy a Dél-Szlovákiában dolgozó magyar civil szervezetek hihetetlen módon le vannak maradva tudásban és tapasztalatban az ország többi szervezetétől. Ennek orvoslására indítottuk az első képzési programot – elképzeléseink szerint kinevelni az első kétszáz olyan szervezetet, amely hatékonyan tud majd működni és segít a felzárkózásban a környezetében működő többi civilnek is. A program rendkívül intenzív volt: két

Bõvebben...

Esettanulmány – LEADER

Előzmények

Szlovákiában nagy késéssel – és ennek megfelelően nagy kapkodás közepette – indult csak be a Leader program. A program lényege, hogy a hátrányos helyzetű régiókban átfogó partnerségek alakulnak, amelyeknek célja a térség komplex fejlesztése. A partnerségek közös stratégiát dolgoznak ki, amelyet a felelős minisztérium (Szlovákiában a régiófejlesztési) elfogad és ennek alapján a programozási időszakra jóváhagynak egy pénzügyi keretet a térség számára. A pénzcsomag ezután a partnerség

Bõvebben...

Partnerségi esettanulmányok – szektorok közötti partnerség

Előzmények

Fülek az ország egyik legszegényebb térségének kisvárosa – itt minden érvényes volt a hátrányos helyzetű régiók jellemzéséből: magas munkanélküliség, elvándorlás, alacsony képzettség, kevés munkalehetőség, alacsony bérek, rossz infrastruktúra – ahogyan azt a 2004-es elemzésekben olvashatjuk. Régi emlékeim is ilyenek voltak. Egy képzési sorozat végén a résztvevőkkel közösen ünnepeltünk szerény, de kellemes szalonnasütés közepette a Magyar Ház hátsó udvarán, a füleki vár tövében. A helyiek jóindulatúan figyelmezettek, hogy

Bõvebben...

Civil jog Szlovákiában – Közhasznú szolgáltatásokat nyújtó szervezetek

A közhasznú szervezetek olyan szervezetek, melyek nem kereskedelmi célú szolgáltatásokat nyújtanak. A közhasznú szervezetek jogállását a Szlovák Köztársaság 213/1997 sz. a nonprofit közhasznú szolgáltatásokat nyújtó szervezetekről szóló törvénye szabályozza (Zákon NR SR č. 213/1997 Z.z. o neziskových organizáciách poskytujúcich všeobecne prospešné služby). A törvény szabályozza a szolgáltatások területeit:

egészségügyi ellátás,

szociális humanitárius gondozás,

szellemi és kulturális értékek létrehozása, fejlesztése, védelme

Bõvebben...

Civil szektor Szlovákiában – Egyesületek

A társulások olyan szervezetek, amelyekben a tagok közösen kívánják képviselni érdekeiket. A társulás elnevezés szinonimái az "egylet, társaság, egyesület, csoport" kifejezések. A társuláshoz gyakran járul a "polgári" jelző. A társulásokat a 83/1990 számú törvény szabályozza (Zákon č. 83/1990 Zb. o združovaní občanov).

A törvény biztosítja a polgárok számára a szabad társulási jogot, valamint kimondja, hogy senkit nem lehet kényszeríteni a tagságra, illetve senkit nem érhet negatív megkülönböztetés,

Bõvebben...

29 találat